Kimentem a szobából, és elindultam lefelé a lépcsőn. Legnagyobb meglepetésemre Zayn már a konyhában ült, és álmos fejjel kevergette a kávéját. Amint megláttam, megint megjelent a torkomban a gombóc.
-Szia-köszönt rám.
-Jó reggelt!-köszöntem vissza megerőltetett hangon.-Mikor indulunk?
Ő letette a mosogatógépbe a bögréjét.
-Most!-mondta.
-Oké!-vágtam rá, és elindultam kifelé.
Amint kiléptünk az ajtón, megláttuk Danielle-t, amint megérkezik Mollyval. Molly hirtelen kitörő lelkesedéssel ugrott a bátyja nyakába.
-Molly!-mondta a húgának-miért nem szóltál?
-Az most mindegy! Meg akartalak lepni! Hova mentek?-kérdezte
-Boltba!-jelentettem ki savanyúan.
-Hadd menjek énis!-kérte Molly .
-Oké!-mondtam lelkesen.-Addig se kell hallgatnom a bátyád idegesítő dumáit.-jelentettem ki, de ebben nem voltam biztos, hogy nem akartam hallgatni a hangját.
-Jaj ne csináld!-mondta Molly, hiszen nyilván ő sem, mint ahogy más sem tudott a kettőnk dolgáról.
-Menni kéne lányok, mert nem lesz parkolóhelyünk-mondta Zayn, de nyilván csak Molly kedvéért volt ilyen közvetlen velem,de rám se nézett.
Beültem az autó hátsó ülésére, és a gondolataim mélyére merültem.
Igazából nem tudom hogy szeretem-e. Az elmúlt fél évben arra ösztönöztem magamat, hogy utáljam, de most.. Hogy Ő szeret.. Most nem igazán értem ....
-Megjöttünk!-szólalt meg Molly.
Kiszálltam az autóból, és bevágtam magam után az ajtaját.
-Hé!-kiabált rám Zayn-Ne vagdalt a kocsiajtót kérlek!
-Jólvan na! Bocsi!-mondtam, és elkalandozott a tekintetem Zaynről, és megpillantottam Mollyt, Amint a telefonjával babrált. Aztán megpillantottam egy autót, aminek a sorőrje a barátnőjével csókolózott.
-Molly!-kiáltottam, és kikerültem Zaynt, de késő volt. Az autó maga alá gyűrte Mollyt.
Odarohantam, Zayn pedig szorosan mögöttem futott.
-Úristen! Molly! Molly! Hallassz engem???-beszélt hozzá könnyes Szemmel, és elkeseredett arccal Zayn
-Hívom a metőket!-mondtam, majd a kocsimhoz rohantam a telefonért.
A mentők hamar kiértek, és bevitték a kórházba Mollyt.
-Zayn!-odamentem hozzá, és a vállára tettem a kezem.-Nem tehettél semmit! A sofőr hibázott!
-De ha nem oltalak le, akkor figyelhettem volna rá!-mondta Zayn, és egy könnycsepp gördült le a szeme sarkából.
-De most már mindegy! Gyere!-mondtam, és a kocsi felé indultam.-Most én vezetek!
-Neked van jogsid?-kédrezte meglepetten, és megtört hangon.
-Képzeld el, van, csak nem szeretek vezetni!-mondtam-kérem a kulcsot!
Zayn minden szó nélkül a kezembe nyomta a kulcsot, ő pedig beült az anyósülére.
Odaértünk a kórházba, és a porta felé vettük az irányt.
-Jónapot!-szóltam be az ablakon.-Mi Mrs. Malikot keressük! Most hozták be!
-Értem!-szólalt meg a hölgy.-A rokona?
-A bátyja vagyok!-szólt be a portára feldúltam Zayn.
-Zayn! Nyugi! Ez nem segít!-mondtam neki, majd a hölgy felé fordultam- Elnézés, csak a szeme láttára ütötték el a Húgát!
-Semmi gond! Megértem!-mondta kedvesen a portás-Nos.. Lássuk csak.. Mrs Malik??
-Igen.
-Teljes neve??
-Molly Jane Malik!-mondtam, majd hátranéztem Zaynre. Egy széken ült, és a kezébe temette a kezét.
-Á! Meg is van! Sürgősségi osztály, 3. emelet, jobbra a 13. ajtó!
-Köszönjük!-mondtam- Viszontlátásra!
-Viszlát!-köszönt el kedvesen a portás.
Odamentem Zaynhez.
-Gyere! Megvan a húgod!-mondtam
-Hol??-ugrott fel Zayn.
-Csak gyere!-mondtam, és a lift felé vettem az irányt
Felértünk a 3.-ra, és elindultunk a 13. ajtó felé. Amikor odaértünk, épp egy orvos jött ki Mollytól.
-Jónapot!-mondta-Önök Mrs. Malik rokonai?-kérdezte az orvos.
-Csak én!-mondta Zayn-Ő a legjobb barátnője!
-Rendben! Dr. Norman Trumann vagyok! Kérem kövessenek!
Követtük a orvost egy kis, fehér irodába.
-Mi történt a hugommal?-tért a tárgyra Zayn.
-Nos.. A huga több sérülést is szerzett, de sajnos sérült a nyaki gerinccsigolyája is, am végszetes következményekkel is járhat!
-Mik azok Doktor úr?-kérdeztem, mert éreztem, hogy Zayn megint ideges lett.
-Nos.. Akár le is bénulhat, de ez nem biztos!
-És mégis mennyi esélye van?-kérdezte Zayn megerőltetett hangon.
-60% annak az esélye hogy nem bénul le.
Zayn hirtelen megrándult, és kirontott az irodából.
-Elnézést Dr. Trumann, de inkább utánamegyek!-mondtam, és kimentem a folyosóra. Körülnéztem, de csak azt láttam, hogy egy fekete pólós srác villámsebességel sétál (!) a lépcsőház felé.
-Zayn!-kiáltottam utána-Zayn légyszivesz állj meg!-mondtam, de nem lassított.
A szemeimmel Zaynt kerestem a sötétben. Először éreztem azt, hogy...Aggódok érte.
Megtaláltam az egyik szegletben.
-Zayn!-ültem oda mellé.-Mi a baj?
-60% Sam! 60!-mondta könnyes szemmel.-Az nem elég! Mi van ha.. soha nem fog újra lábraállni!
-Zayn!-mondtam.-A 60% az elég! Az nagyon sok, Molly pedig erős! Nagyon erős lány! Hidd el! Még fog futni a gyerekei után!
Zayn nem felelt, csak ült. Ült, és nézte a sötét égboltot.
-Gyere!-mondtam, és felálltam-Menjünk be!
Zayn feltápászkodott, és elindult utánam.Lementünk a lépcsőn, egyenesen a hosszú folyosóra. Leültünk a padra, és csak vártunk.
Egyszer csak megcsörrent a telefonom, Harry volt az.
-Szia!
-Szia! Hol vagytok?-kérdezte idegesen
-A kórházban!
-Mi? Mi történt és kivel?
-Mollyt elütötte egy autó.
-Úr Isten! És mi lesz vele?
-Nem lehet tudni, de éjszakára itt maradunk!-mondtam
-Jó! És Zayn hogy bírja?
-Elég szarul. Magát okolja, de nyugi! Vigyázok rá!
-Oké, de mit mondjak Mayának?
-Nemtudom... Dugóba kerültünk, vagy... találj ki valamit, de ne mond meg neki! Gyertek be holnap reggel, és mond azt, hogy vacsorázni viszed, vagy valami.
-Oksi! Kitartás! Szia!
Letettem a telefont, és Zaynhez fordultam. Szegény srác könnyes szemmel, és görcsben ült a bal oldalamon lévő széken.
-Harry hívott.
-És megmondtad neki?
-Meg, de azt direkt kihangsúlyoztam, hogy ne mondja meg Maynek.
-Helyes!-mondta.
A kórház lassan kiürült. Ránéztem az órára, 11:05 percet mutatott. Hosszú éjszaka elé néztünk. Lassan lecsukódott a szemem, és elaludtam.
SZEPTEMBER 03. /Vas./
-Sam! Ébredj!-löködött meg Zayn.-Hív minket az orvos!
-Hmmm...-tápászkodtam föl a kemény székről.-Hogy tudtam itt aludni??
-Hát... Pedig elég mélyen aludtál!-mondta Zayn.
-Miért vagy ennyire feldobva?-kérdeztem, mert nem tudtam nem észrevenni azt, hogy vidám.
-Javultak az esélyek. Még nem ébredt fel Molly, de reagál a gyógyszerekre, és már 70%-os esélye van annak, hogy újra járni fog!
-Ugye megmondtam!
Odaéertünk az irodához, és bementünk.
-Jónapot Dr. Trumann!
-Jóreggelt! Jó híreim vannak!
-És mik?-kérdezte lelkesen Zayn.
-A húga állapota folyamatosan javul, de még mindig kómában van. Ez viszont nem túl jó!
-Ó!-mondta Zayn- Értem.. Tehát akkor jó is meg rossz is.
-Valahogy úgy!
-Bemehetnénk hozzá?-kérdeztem, mert láttam, hogy Zayn megint ki fog borulni.
-Persze! A 13-as szoba!
Kimentünk, és megkerestük a szobát. Benyitottunk. Molly ott feküdt, egy csomó infúzióra, és gépre kötve. Leültem a fotelba, de Zayn nem ült le. Odament Mollyhoz, megfogta a kezét, és ott állt mellette. Nem szólt se ő, se én. Csak a vérnyomásmérő csipogása hallatszott. De akkor, egy furcsa dolog történt. A rádió mindig szól a szobában, és most a Story Of My Life szólt. Amint az első hang megszólalt, a vérnyomásmérő normál ütembe csipogott, Molly lába pedig megmozdult. Felálltam a fotelből. Amint végetért a szám, a vérnyomásmérő megint össze-vissza csipogott, a láb pedig nem mozdult meg ezután.
-Láttad ezt?-kérdezte Zayn
-Igen!-mondtam, miközben Mollyt néztem- Megmozdult!
-Hívom Dr. Trumannt!
Egyedül maradtam. Az első reakcióm az volt, hogy előkaptam a telefont, és megkerestem egy 1D számot.
-Mi történt?-rontott be az orvos, Zayn pedig mögötte.
-Nézze!-mondtam, és benyomtam a Midnight Memoriest.
Molly megint ugyanezt csinálta, de amikor vége lett a számnak, most még utána egy picit folytatódott a "csoda"
-Mi ez doktor úr?-fordultam az orvos felé
-Ez nagyon ritka!-mondta az orvos, és látszott rajta, hogy ugyanúgy csodálkozik, mint mi.
-Ezt hogy érti?
-Van olyan, hogy egy beteg kedvenc dolgai összeszedésével van esély annak, hogy meggyógyul!
Remélem tetszett ez a rész! a következőt is megpróbálom vasárnap hozni, de nem biztos hogy sikerül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése